Menyhért blogja

Dél van, pont ebédidő és én a postán vesztegetem amúgy is drága időmet. Éppen kiérek az épületből és csörög a telefonom, egy női hang szól bele. Újabb munkát kapok, pár hullát kellene elszállítanom. A találkozó éppen a rendőrség mellett lesz, érdekes helyszín egy-két tetem átadására... Ideges leszek, érzem, hogy rá kell gyújtanomm tudom hogy egészségtelen de nem tudok és nem is igazán akarok leszokni róla. Odérésemkor látom, hogy már várnak rám, rezzenéstelen arccal figyelik, hogy kimondom-e a jelszót. Átadják a pakkot, csak néhány végtagról van szó. Vajon mit követhettek el az áldozatok, hogy így végezték? Szűrnyű haláltusájuk lehetett... Egy átlátszó műanyag zacskóba helyezik, én pedig gyalog vagyok. Érdekes lesz elszállítani - gondolom magamban. Hogy lehetnek ennyire amatőrök, hogy ilyen csomagolásba adják át? Látom, hogy még friss, hűtöben tárolták valószínűleg, mert jéghideg. A világos helyiségből kilépve szétnézek, hogy mennyien vannak az utcán. Szerencsére itt még senki sincs. Elindulok, lépteim szaporán követik egymást. Sajnos át kell mennem a főutcán is, így a legrövidebb, a kerülő út túl nagy lenne és ott is biztosan találkoznék emberekkel, ráadásul szorít az idő. A sarokra érve még megállok, előveszek még egy cigit. A nagyforgalmú útra érve autók suhanak el mellettem, ez még nem is lenne baj, mert valószínűleg nem rám, hanem a közlekedési táblákra figyelnek. Átfutok a zebrán, hogy minél kevesebb ideig legyek látható az autós forgalom előtt. Sajnos megérzésem beigazolódott, az utca tele van emberrel. Úgy érzem mindenki engem néz. Sumák tekintetek követik minden lépésemet, amikor visszanézek rájuk, gyorsan elfordítják a fejüket, mintha nem is engem lesnének. Biztosan észrevették a kezemben lévő áttetsző szatyrot, tutira kiszúrták a hullákat. Egy szirénázó rendőrautó fordul rá az utcára, végem van. Próbálok nem feltűnően haladni, elvegyülök az emberek között. A zsaruk szerencsére nem engem kesetek, vagy nem vettek észre, elhaladnak és lekanyarodnak. További két perc séta után egy kihalt utcára érek, szerencsére itt már senki sincsen. Remélem, hogy megúsztam, de még sok van hátra a célig. Miért nem sötédes után kell nekem ezeket elvinnem? Egyire sürgős lenne? A lakásba érve átadom a csomagot a célszemélynek. Kibontja és elmosolyodik, látja, hogy jóminőségű az áru. Belerakja egy nagy fazékba. Úristen, megakarja főzni? Nem baj, úgyis régen ettem már egy finom csirkepörköltet...