Valamelyik nap, egy idősödő emberrel ültem le borozni, Nagy Józseffel. Sokat mesélt a katonaságról.Azokban az időkben még 2 év volt a kötelező szolgálati idő. Mindig is emlegette nekem, hogy legszebb éveit vették el tőle. Egy alföldi városban volt katona, Szolnokon. Ide kerülve azt hitte végig alázatosan fogaja teljesíteni a kötelező időt. Azonban ez nem így történt, megutálta mind a sorkatonaságot, mind az akkori rendszert is. Volt egy jóbarátja a szolgálati idő alatt: István, ő az a tipikus ember volt, aki mindenkitől mindig félt, tisztelte a felsőbb vezetőket. István egy gazdag családból származott, apósa a honvédségnél szolgált, szobra ma is látható az egyik vidéki város sétányán. István és József sokszor együtt voltak beosztva éjjeli szolgálatba, történt egyszer, hogy megfordult az eszükbe a kilógás gondolata. Nem kellett nekik sok, elindultak kifelé, de az éjjeli örség felfedezte őket, amint kifelé tartottak a laktanyából. Felszólították őket és halották, ahogy az őr, megtölti gépfegyverét. Amint ezeket meséli nekem, könnybe lábad a szeme. Az életükért könyörögtek, az őr egy velük egyidős fiatal honvéd volt, többször is mondta nekik, hogy "Lelőllek!". De ők csak annyit válaszoltak: "Tedd meg, úgysem mered" Próbálták neki elmagyarázni, hogy téged is becsaptak, hülye vagy, csak kihasználnak. Három órán keresztül a falnak fordulva álltak, a hidegtől zsibbadt minden végtagjuk és remegtek. Végül nem lett nagyobb baj, megúszták tíz nap fogdával, ahogy ő nevezi: kóterrel. Ezen az éjszakán utálta meg igazán a katonaságot. A másik dolog ami miatt nagyon győlölte az egészet az volt, hogy neki érettségije volt, még sok tizedesnek, századosnak az sem, tele volt birkákkal a honvédség na és persze az akkori rendszer is. Legjobban Bíró politikai tisztet utálta, többször is vitába keveredtek. Bírónak nem volt meg a megfelelő iskolai végzettsége a rangjához, ezért esti tagozatos diák is volt. Próbálták eltitkolni, de szinte nyílt titok volt.
József kiválóan lőtt célba és még manapság is jól kezeli a fegyvereket. Egy lőgyakorlat alkalmával egy egynényzetméteres célra kellett tüzelniük. A fegyvermester megállt József mögött, és figyelemmel kísérte lövéseit. A golyók messze elkerülték a céltáblát, csupán az utolsó talált, az is a táblát tartó vaskeret szélét. A fegyvermester kérdőre vondta a honvédet, hogy mire vélje eme gyenge teljesítményt. Aki csak ennyit válaszolt: "Szar a fegyver." Ezt meghallotta a százados is és megkérdezte Józsefet, hogy ugyan akkor mivel kíván lőni? Az akkor még fiatal katona a fegyvermester puskáját választotta, amit meg is kapott, a százados ajkát a "Tüzet szüntess!" felhívás hagyta el. Mindannyian Nagy honvédre figyeltek, aki a három lövési lehetőségből egyszer 10-, és kétszer 9-est lőtt. Alig hittek a szemüknek és elismerően bólogattak. Ezek után elküldték Debrecenbe, ahol lokátorkezelői kiképzésben részesült.
Magyarország második legnagyobb városában körülbelül másfél hónapot töltött. Itt már a megérkezésük pillanatában kiszúrta magának Pipó tizedes. Pipó jóindulató, tanult ember volt, szabad idejében egy zenekarban dobolt. József, Pipó fölött aludt az emeletes ágyon. A csicskása volt, minden nap kisúrolta a tizedes 45-ös méretű cipőjét, beágyazott neki, és kikészítette a ruháját. A tizedes kis idő múlva a szívébe zárta, sohasem kellett Józsefnek wc-t takarítanija, tovább volt kimenője, sőt olyan is volt, amikor egy éjjel riadóra ébredtek. Mindenki kiszaladt, Pipó szolt bajtársának,hogy maradjon nyugton, csak gyakorlatoznak a többiek, neki nem kell mennie. Ketten maradtak csak a teremben, megvárták amíg a többiek visszaérnek a 3 óra hosszás túráról. Mindenki saras volt és fáradt. Az utolsó napjukon mindketten kimentek a laktanyából, együtt berugtak, ilyen búcsázás féle volt ez a részükről. Csak éjfélig lehettek volna kint de már lassan pirkadt, amikor a tizedes észrevette, hogy rossz helyen vannak. Elüvöltötte magát, hogy a környék leggyorsabb zsiguliját adják neki oda. Egy taxival értek vissza a szálláshelyre. A bejutásban József már gyakorlott volt, pálinkával vesztegette meg az ilyen esetekben a napost, és mindig friss tejjel és kiflivel ment vissza, azért, ha megkérdik akkor csak a boltban volt.
Miskolcon is volt felderítő kiképzésen. elmondása szerint nagyon komolyan vették akkor, így utólag visszagondolva csak ennyit mond: "Az egész egy nagy vicc volt." Nem volt ott sok időt és nem is szeretett ott lenni. Épp nagyon kemény tél tombolt. Csontig fagytak a szakadó hóban és a kínzó éjjeli fagyokban. Egyedül a tájat kedvelte.
Visszatérve Szolnokra megismerkedett Kass századossal. Kass sokáig kivételezett vele, de nem pozitív módon. Volt hogy vegyvédelmi ruhában wc-t takarítattak vele, vagy fogkefével kellett a koszt a csempe fugái közül kiszednie. Sokat szenvedett Kass miatt. De egyszer magához hívatta őt a százados:
-Emlékszik rám, Nagy honvéd?
-Nem, honnan kellene emlékeznem magára?
-Én vittem maguknak a tejet, mikor még maga kicsi volt, sőt egy utcában is laktunk.
-Sajnálom százados úr, én erre nem emlékszem.
-Mi volt az apja foglalkozása, Nagy elvtárs?
-Hát, apám tanító.
-Így van. Az édesapja volt az osztályfőnököm, történelmet és oroszt tanított nekem. Mindig embert akart fargni belőlem, és ez sikerült is neki, egyetemet végeztem, hála az ő hajtásának. Úgy érzem most én is embert faragtam magából.
Ezek után a kivételezés Nagy honvéddel pozitív irányba fordult. Sokszor mentek együtt csocsózni, összeszokott párost alkottak, nem akadt ellenfelük a laktanyában. Előfordult, hogy mindektten éjjeli szolgálatban voltak, de Kass százados magával vitte Józsefet egy kis éjszakai asztali focira a közeli kocsmába. A jó bevállt szokás szerint mentek ki, a napos jutalma egy üveg pálinka volt, ha nem jelentette a hiányukat, és reggel, mikor visszjöttek, tejet és kiflit hoztak magukkal a közeli kisboltból.
Egy csomó dícséretet kapott József, főleg a lövészversenyen elért eredményei miatt, ilyenkor sokszor megesett, hogy kiléptették a reggeli sorakozó közben a sorból és öt nap kimenőt kapott. Azonban ezt a kedvezményét sohasem kapta meg, mert állítólag nem volt aki helyettesíthetné. Ilyenkor nagyon mérges volt, és dühében köpött egyet. Hiányolta a szüleit, főleg a beteg édesapját. A nem túl kedves gesztust tíz napos fogdával jutalmazták.
Természetesen a lokátorkezelői kiképzés után radar kezelő lett. Többen alkottak egy csapatot, eleinte hárman: a radart figyelő, az írnok és rajzoló, később csak ketten voltak, az írnokot helyettesítették egy magnóval és szalagra rögzítették az elhangzottakat. Egy lezuhant harci repülő helyét majdnem méter pontosan megsaccolta. Egyedül ő vette észre, hogy eltűnt a képernyőről. A többi radarállomás dolgozója megrovást kapott és tíz nap fogdát, még ő dicséretet, és öt nap szabad eltávot. Természetesen itt sem kaphatta meg méltó jutalmát, mert nem tudták volna helyettesíteni, legalább is ez volt a kifogás. A történet hasonlóan az előbb leírt módon végződött, újból fogdába vonult.
A kvóter egyáltalán nem volt számára már ismeretlen hely. Itt is jóban volt az őrökkel, csupán néhányszor fel kellett mosnia a folyosót. Cserébe csak napi két órát töltött a zárkájában az alváson kívül. Sakkozott és kártyázott az őrzőivel, ha jött valaki akkor gyorsan bezárták a cellájába.
Kétséget kizáróan a legmelegebb helyzet az volt, mikor István honvéddal kiszöktek a laktanyából kocsmázni. Ez még az első alkalmak egyike volt. Észrevették, hogy nincs meg a létszám és reflektorokkal keresték őket a környéken. Ők a egy garázssor tetején hasaltak és várták hogy kitisztuljon a terület. Nem mertek levegőt sem venni, úgy meg voltak rémülve, és fáztak is, mivel tél volt. A hidegben órákat töltöttek a tetőn, István már már fel akarta adni, fázott, nem fűtötte már az alkohol sem. József azonban hajthatalan volt, tudta, hogy ha most ők itt lebuknak akkor hadbíróság elé kell állniuk, és 1-2 év börtönt is kaphatnak. Azonban a csodával határos módon megúszták ezt az alakításukat is. A számlálás során valaki a nevükben is jelentkezett, így ott nem buktak le, a laktanyába pedig a jól megszokott tej és kifli módszerrel jutottak be. Természetesen az őrök és a napos sem utasította vissza a jutalom pálinkát.
Előléptették volna többször is, de ő megtagadta a feljebblépést, mivel az ilyenkor kapott öt napos eltávot, úgysem tudta kihasználni, mivel nem akarták helyettesíteni.Mindig is vigyázott rá, hogy sorkatonaként szereljen le, az idősebb testvére is óva intette attól, hogy akár egyetlen csillagot is magáévá tudjon. A testvér tartalékos őrmesterként szerelt le, és mindig utálta amikor behívták őt továbbképzésre.
Én már nem élehetem át a sorkatonai szolgálatot. Sokszor hallok ilyen történeteket, és néha sajnálom kicsit, talán hiányzik a mai fiatalságnak, talán embert faragtak volna belőlünk...
